70 éve, 1954. január 5-én született Krasznahorkai László Kossuth-díjas magyar író
Krasznahorkai László a világ legelismertebb kortárs magyar írója, akinek neve szinte minden évben felmerül a Nobel-díj odaítélésekor. Krasznahorkai 2015. május 18-án elnyerte a rangos Nemzetközi Man Booker-díjat, 2019-ben pedig a legjobb fordítás kategóriában (Baron Wenckheim’s Homecoming magyarból fordította Ottilie Mulzet) az amerikai Nemzeti Könyvdíjat. Műveit eddig több mint harminc nyelvre fordították le.
Tovább2023. december 30-án 64 évesen elhunyt Kovács András Ferenc (1959–2023) Kossuth-díjas és Artisjus-nagydíjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító
Kovács András Ferenc a marosvásárhelyi Látó című szépirodalmi folyóirat versrovatának szerkesztője, a lap korábbi főszerkesztője volt. A kilencvenes évektől kezdve az egyik legtöbbet elemzett, legnagyobb hatású kortárs magyar költő, aki a forma iránti elkötelezettségben Csokonaival és Kosztolányival, sokszínűségében Weöressel rokonítható.
TovábbMa 60 éves Szilasi László József Attila-díjas magyar irodalomtörténész, író, egyetemi docens
Szilasi László 1964. január 1-én született Békéscsabán. Magyar-régi magyar-összehasonlító irodalomtudomány szakon végzett a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1989-ben. 1989 és 1999 között szerkesztője volt a Pompeji című irodalmi lapnak, a deKON-csoport alapító tagja. Az SZTE BTK Magyar Irodalom Tanszékének docense, irodalomtörténész, kritikus, esszéista. Kutatási területei: a XVI. és a XVII. századi magyar költészet és Balassi Bálint költői nyelvének utóélete; oktatási területei pedig a régi magyar irodalom, a kortárs próza és a kreatív írás.
Tovább80 éve született Petri György (1943–2000) Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, újságíró
80 éve hunyt el Beatrix Potter (1866–1943) angol író, illusztrátor, természettudós és természetvédő
60 éve hunyt el C. S. Lewis (1898–1963) ír író, irodalomtörténész, gondolkodó, teológus
165 éve született Selma Lagerlöf (1858–1940) svéd Nobel-díjas írónő
1909-ben Selma Lagerlöf első nőként irodalmi Nobel-díjat kapott „magasrendű idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül”.
Tovább