A minap álmot láttam. Azt álmodtam, hogy Rezával bandukolunk a sivatagban, keresve régi karavánok nyomát, és közben verseljük a perzsa költészet remekeit. Sorba jön Háfiz és Omar Hajjám, Szádi és Rúmi, és álmomban mindnek tudom a perzsa szövegét. És ahogyan így haladunk, egyszer csak elénk bukkan a sivár kő-homok rengetegből egy kert, ahol buján tenyészik a zöld, csacsogva patakzik a víz, és hurik éneke tölti be a tájat. És akkor ennyi szépség láttán elönt egy érzés, amit szeretnék megosztani Rezával, de Reza eltűnt. Talán meg kellene keresnem, aludtam tovább az álmot, és ahogyan elindultam utána, ismét a szomorú sivatagban találtam magamat, csak most már egyedül. És lelkemet elöntötte a vágy az elhagyott kert után. Felébredtem és elhatároztam, hogy megkeresem azt a kertet. Így is tettem. Repülőre szálltam Irán felé.