Vas megye területe már az Árpád-korban állandósult, majd 1447-től kis részei közel 200 évre Ausztriához kerültek. A határait időnként a török hadjáratok, majd sokkal később a kuruc–labanc harcok bizonytalanná tették. Megyénk területében – a minden vonatkozásában – gyökeres változás legközelebb csak 1920-ban, a trianoni békediktátummal történt, e döntés (többek közt) a megyét három részre szakította: a nyugati sávja Ausztriához, a délnyugati pedig az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Államhoz került, ez utóbbi terület (amely rövid időszakra, 1941–1944 között visszatért Magyarországhoz) ma Szlovéniához tartozik. A megyénk területében az utolsó, viszonylag nagyobb területváltozás az 1950. évi közigazgatási reform nyomán történt, ekkor Győr-Sopron megye csepregi járása Vashoz került, viszont a megye északkeleti, ill. déli határszélén néhány községet elcsatoltak.

Vas megye nagyobb, a Rábától nyugatra és Szentgotthárdtól a korszakbeli ország- ill. a zalai határig terjedő részeire a sűrű településhálózat a jellemző. A területén Kőszeg szabad királyi város, 30 mezőváros és a kb. 640 község mellett kb. 90 puszta és mintegy 250 egyéb, az alapvető forrásainkban szereplő külterületi lakotthely (malom, csárda, bányásztelep, huta stb.), ill. egyéb objektum (birtok, erdő stb.) volt. A megye akkori – Kőszeggel együtt számított – 5474 km2-es területe a magyarországi átlagos megyeterületet közel 23%-kal haladta meg, a II. József-kori népszámláláskor a 225 000 fős népességével pedig az átlagosnál 74%-kal nagyobb lélekszámú, illetve közel 39%-kal nagyobb népsűrűségű volt. Kiemelkedő helyet foglalt el a megyék között az 1000-et éppen meghaladó településszámával, amely – a 3 részre osztás miatti problémákkal súlyosbítva – a szerkesztési munkálatokat, főleg a települések és településrészek (puszták és egyéb külterületi lakotthelyek stb.) azonosítását, lokalizálását, a mai nevük és hovatartozásuk megállapítását igen megnehezítette.