Írásban, házasságban (íróházaspárok) 3.: Szabó Magda – Szobotka Tibor
Az írásban, házasságban sorozatunk harmadik részében Szabó Magda és Szobotka Tibor írói munkásságát és házasságát mutatjuk be.
Szabó Magda és Szobotka Tibor 1947. július 14-én az Írószövetség fogadásán ismerkedtek meg egymással. Az írónő azonnal beleszeretett a férfiba, majd 1948. június 5-én egybekeltek. Legendás szerelmük története közismert, bár életük sokáig nem volt gondtalan.
1950 után mindkettőjüket száműzték az irodalmi életből, szegénységben, depresszióba süllyedve töltötték napjaikat, de Szobotka mindig biztatta feleségét. Erről így írt Szabó Magda: „Ha ő nem áll mellettem, kalapáccsal verem szét az írógépemet írás helyett, ha nem fogja a kezemet, és nem unszol naponta, dolgozzam, nem írok én se Freskó-t, sem Őz-t, nem írok én semmit átkozódó verseken kívül. »Nekem írd meg! – kért, mikor végképp abba akartam hagyni mindent –, nekem egyedül, és ne törődj mással. Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód«”.
Az 1956 után megváltozott kultúrpolitika egyik nagy felfedezettje Szabó Magda lett, így az ez idáig az asztalfiókban pihenő regényei sorra jelenhettek meg, mint például Az őz vagy a Freskó, amik országos ismertséget hoztak neki. Szobotka viszont mellőzött maradt a magyar irodalmi életben, a regényei mellett tanulmányai és műfordításai jelentek meg (Joyce: Ifjúkori önarckép; Tolkien: A babó).
Szobotka 1982. február 26-án bekövetkezett halála után Szabó Magda feltett célja volt, hogy kivívja férjének azt a tiszteletet és elismerést, amely még életében járt volna neki. Ezt tükrözi az 1983-ban megjelent Megmaradt Szobotkának című műve, amiben Szobotka Tibor megkezdett memoárját Szabó Magda folytatta; példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hitt, mint a sajátjáéban.
A szöveg forrása: wmn.hu; kulturaterapia.wordpress.com
1950 után mindkettőjüket száműzték az irodalmi életből, szegénységben, depresszióba süllyedve töltötték napjaikat, de Szobotka mindig biztatta feleségét. Erről így írt Szabó Magda: „Ha ő nem áll mellettem, kalapáccsal verem szét az írógépemet írás helyett, ha nem fogja a kezemet, és nem unszol naponta, dolgozzam, nem írok én se Freskó-t, sem Őz-t, nem írok én semmit átkozódó verseken kívül. »Nekem írd meg! – kért, mikor végképp abba akartam hagyni mindent –, nekem egyedül, és ne törődj mással. Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód«”.
Az 1956 után megváltozott kultúrpolitika egyik nagy felfedezettje Szabó Magda lett, így az ez idáig az asztalfiókban pihenő regényei sorra jelenhettek meg, mint például Az őz vagy a Freskó, amik országos ismertséget hoztak neki. Szobotka viszont mellőzött maradt a magyar irodalmi életben, a regényei mellett tanulmányai és műfordításai jelentek meg (Joyce: Ifjúkori önarckép; Tolkien: A babó).
Szobotka 1982. február 26-án bekövetkezett halála után Szabó Magda feltett célja volt, hogy kivívja férjének azt a tiszteletet és elismerést, amely még életében járt volna neki. Ezt tükrözi az 1983-ban megjelent Megmaradt Szobotkának című műve, amiben Szobotka Tibor megkezdett memoárját Szabó Magda folytatta; példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hitt, mint a sajátjáéban.
A szöveg forrása: wmn.hu; kulturaterapia.wordpress.com
2023.03.20.
