Ha nem sikerül megnyitnia az e-mailt, kattintson ide.

A KSH Könyvtár logója

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár hírlevele

A könyvtár újranyitásával kapcsolatos információk

Kedves Olvasónk!

Örömmel értesítjük, hogy a 194/2021. (IV. 26.) Kormányrendelet alapján a védettségi igazolvánnyal rendelkező olvasóink és a felügyeletük alá tartozó kiskorúak számára könyvtárunk 2021. május 10-étől ismét megnyitotta olvasótermeit. A könyvtárba való belépés feltétele a védettségi igazolvány bemutatása, ezért kérjük, segítse munkánkat azzal, hogy kollégáink ezen kérésének minden esetben eleget tesz.

A könyvtár hétfőtől csütörtökig 9 és 17 óra, pénteken 8 és 16 óra között tart nyitva. 18 év alatti olvasóink csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében léphetnek be a könyvtárba. A könyvtárban való tartózkodás időtartama alatt továbbra is kérjük a maszk viselését, valamint a kihelyezett kézfertőtlenítők használatát!

Azon olvasóink számára, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, továbbra is biztosítjuk az előzetesen megrendelt könyvcsomagok kölcsönzésének lehetőségét. Ez esetben kérjük, hogy tervezett látogatása előtt legalább 2 munkanappal írja meg nekünk könyvigénylését a kolcsonzes@kshkonyvtar.hu e-mail-címre, vagy diktálja be telefonon a 06-1-345-6339-es telefonszámon. Az elkészült könyvcsomagok átvételi lehetőségéről minden esetben értesítjük olvasóinkat. Kérjük, hogy amíg nem kapott visszajelzést kollégáinktól, ne keresse fel a könyvtárat!

A lejáró kölcsönzések esetében egy hónap türelmi időt biztosítunk, ezen idő alatt késedelmi díjat nem számítunk fel. Kérjük, kísérje figyelemmel könyvei lejárati idejét, és szükség esetén hosszabbítson az online katalóguson keresztül, vagy kérje kollégáink segítségét!

Kiadványaink – előre egyeztetett időpontban – továbbra is megvásárolhatók személyesen a könyvtárban; érdeklődni a 06-1-345-6949-es telefonszámon vagy a balazs.horvath2@ksh.hu e-mail-címen lehet.

Megjelent a Nemzetközi Statisztikai Figyelő új száma

Tájékoztatjuk, hogy megjelent negyedéves elektronikus demográfiai, társadalmi és gazdasági szemléző folyóiratunk, a Nemzetközi Statisztikai Figyelő legújabb száma, amely erről a linkről szabadon letölthető. Kérdéseiket, hozzászólásaikat örömmel fogadjuk az angelika.pasztor@ksh.hu e-mail-címen. Tartalmas böngészést kívánunk!

Megosztás a facebookon.Megosztás TwitterenVálasz küldéseLeiratkozás a hírlevélről

KSH Könyvtár
1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.

Honlapunk