Ha nem sikerül megnyitnia az e-mailt, kattintson ide.

A KSH Könyvtár logója

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár hírlevele

Márciusi programok a KSH Könyvtárban

Folyosónk falán márciusban dr. Werner Gábor „Idő közben” című kiállítása tekinthető meg.

Ha hétfő, akkor márciusban is Családi társasjátékklub a homoludens.hu Egyesület és könyvtárunk szervezésében! Délután négy és este hét óra között minden alkalommal egy-egy új játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de természetesen a jól bevált társasokat is előkészítjük. További információ kérhető a 06-1-345-6949-es telefonszámon. Helyszín: Thirring Lajos terem.

2020. március 11-én (szerda) 17 órától sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel és a Zentai Történelmi Levéltárral közös rendezvényünkön. A beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón a Délvidék XX. századi történelméről lesz szó. Az első világháborús időszakról szóló kötetek ismertetése mellett művelődés- és társadalomtörténeti művek is bemutatásra kerülnek. Helyszín: Bibó István terem.

2020. március 12-én (csütörtök) 17 órától Kolozsvári Marianna tart előadást a KSH Könyvtár beszélgetőklubjának következő alkalmán. Előadásának címe: Nevesse ki magából a stresszt! Helyszín: Thirring Lajos terem.

2020. március 17-én (kedd) 17 órától kerül sor a KSH Könyvtár újonnan induló könyvklubjának nyitórendezvényére. A felolvasásokkal is tarkított, de a kötetlen beszélgetésre épülő klub első három alkalmának témája a fiatal felnőtté válás meghatározó eseményeinek hatása a későbbi felnőttkorra. Az első alkalommal Szerb Antal Utas és holdvilág című kötete kapcsán beszélgetnek a résztvevők. További információ kérhető a 06-1-345-6949-es telefonszámon. Helyszín: Thirring Lajos terem.

2020. március 26-án (csütörtök) 17 órától a Kölcsey Ferenc Olvasókör, a Könyvtárellátó és a KSH Könyvtár közös rendezvényén dr. Letenyei László, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és dr. Tóth Pál Péter demográfus, szociológus mutatja be a GlobeEdit kiadásában megjelent Szórványban című kötetet. Helyszín: Bibó István terem.

BrowZine tesztidőszak a KSH Könyvtárban

2020. február 3-ától a könyvtár olvasótermi számítógépein is elérhető a BrowZine nevű elektronikus folyóirat-kezelő szoftver, amelynek segítségével könnyebb és egyszerűbb is a könyvtár által előfizetett Oxford University Press e-folyóiratainak áttekintése és kezelése. A regisztrációt követően a felhasználóknak lehetőségük van saját könyvespolc létrehozására, amelyen elhelyezhetők az érdeklődésüknek megfelelő folyóiratok is. Az oldalon elérhető cikkek – a folyóiratonként változó 6–24 hónapos embargót figyelembe véve – letölthetők, elmenthetők, valamint különböző hivatkozási rendszerekbe is exportálhatók.

A könyvtárban elérhető magyar adatbázisok

Örömmel értesítjük, hogy EISZ konzorciumi tagságunknak köszönhetően 2020. január 1-jétől az alábbi adatbázisok érhetők el olvasótermi számítógépeinkről.

A MeRSZ, vagyis az Akadémiai Kiadó Magyar Elektronikus Referenciamű Szolgáltatás elnevezésű online könyvtára több mint 600 magyar nyelvű tudományos alapmű, összefoglaló kézikönyv és felsőoktatási tankönyv teljes tartalmához biztosít online hozzáférést a következő témákban, a teljesség igénye nélkül: biológia, filozófia, gazdaság, jogtudomány, műszaki tudományok, nyelvészet, orvostudomány, pszichológia és történelem. A szakkönyveken kívül egyetemi jegyzetek is elérhetők az oldalon.

Az Akadémiai Kiadó angol, német, francia, holland, olasz, orosz és spanyol szótárai mellett, egy- és többnyelvű szakszótárak teljes szócikkanyaga is hozzáférhető az adatbázisban. Az egynyelvű szótárak között megtalálható A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása, az Idegen szavak és kifejezések szótára, a Magyar értelmező kéziszótár és a Magyar szinonimaszótár is. A keresőfelületen egyszerre több szótár szóanyagában lehet keresni.

A Balassi Kiadó adatbázisában az érdeklődők számos tudományterület kiadványai között válogathatnak. A kiadó az alábbi témakörökben kínál olvasnivalót: művelődéstörténet, irodalomtörténet, irodalomelmélet, nyelvészet és nyelvtörténet, történettudomány, régészet, művészettörténet, művészetelmélet, építészet, szociológia, pszichológia, néprajz, könyvtörténet, zenetudomány, színháztörténet és színházelmélet.

A Kossuth Kiadó adatbázisa a Kossuth Kiadói Csoport mintegy 250 szakkönyvét tartalmazza. A kötetek nagyrészt a történelem, a politikatudomány, a filozófia, valamint a lélektan és szociálpszichológia témakörében jelentek meg.

A L´Harmattan Kiadó Digitális Adatbázisában közel 1500 könyv között keresgélhetünk a legkülönfélébb témákban: magyar és egyetemes történelem, jog- és közgazdaságtudomány, néprajz, politikatudomány, szociológia, irodalomtudomány, gyermek- és magyar irodalom, hogy csak néhányat említsünk a sok közül.

Az Osiris Kiadó e-könyv kínálatában számos elismert szerző és kutató tudományos igénnyel megírt munkája mellett megtalálhatók felsőoktatási és ismeretterjesztő könyvek, de a szépirodalmat illetően is majdnem 400, míg összességében több mint 1700 kötet közül válogathatnak az érdeklődők. Az adatbázist jó szívvel ajánljuk egyetemi hallgatóknak, a történelem, a szociológia, a politológia és a pszichológia iránt érdeklődőknek.

A Typotex Kiadó online gyűjteményében több mint 500 könyv és jegyzet áll rendelkezésünkre. A kötetek elsősorban felsőfokú tankönyvek, szakkönyvek, jegyzetek, amelyek a természettudományok és a társadalomtudományok (matematika, fizika, informatika, biológia, kémia, mérnöki tudományok, pszichológia, filozófia, kommunikáció, művészetelmélet, menedzsment stb.) területét ölelik fel.

Megosztás a facebookon.Megosztás TwitterenVálasz küldéseLeiratkozás a hírlevélről

KSH Könyvtár
1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.

Nyitvatartás:
Hétfő–csütörtök: 8:00–19:00
Péntek: 8:00–16:00
Szombat–vasárnap: zárva

Honlapunk