Ha nem sikerül megnyitnia az e-mailt, kattintson ide.

A KSH Könyvtár logója


A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár hírlevele

Márciusi programajánló

Szeretettel várjuk Önöket márciusban esedékes programjainkra!

Folyosónk falán márciusban Werner Gábor „Elemek” című kiállítását tekinthetik meg.

Ha hétfő, akkor márciusban is Családi társasjátékklub a homoludens.hu Egyesület és könyvtárunk szervezésében. Délután négy és este hét óra között minden alkalommal egy-egy új játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de természetesen a jól bevált társasokat is előkészítjük. Helyszín: Thirring Lajos-terem.

Március 21-én (szerdán) 17 órától kerül sor a Szépírók a KSH Könyvtárban sorozat következő rendezvényére. Vendégünk Saly Noémi író, irodalom- és várostörténész. Beszélgetőtársa Bán Magda szerkesztő. Helyszín: Bibó István-terem.

Március 22-én (csütörtökön) 17 órakor tartja következő rendezvényét a Kölcsey Ferenc Olvasókör, mely alkalommal Vidra Szabó Ferenc mutatja be Határmezsgyék vándorai című kötetét. Beszélgetőpartnere Rácz András, a Könyvkultúra Magazin főszerkesztője. Helyszín: Bibó István-terem.

Március 26-án (hétfőn) 17 órától az Internet Fiesta programsorozat keretében Béres Miklós, a KSH Könyvtár munkatársa tart előadást Hogyan szervezzük meg külföldi útjainkat? Piaci ár alatti külföldi utazások túrázási lehetőségekkel címmel a Bibó István-teremben.

Március 27-én (kedden) 16 és 18 óra között Húsvéti kézműves foglalkozást tartunk kicsiknek és nagyoknak. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött; a jelentkezéseket Bors Anikó kolléganőnk fogadja a +36 1 345-6339-es telefonszámon vagy az aniko.bors@ksh.hu e-mail címen.

Március 27-én (kedden) 17 órától az MST Statisztikatörténeti Szakosztály és az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Osztályközi Állandó Bizottságának rendezvényén a dualista időszak magyar mezőgazdasága és a különböző hazai agrárösszeírások kerülnek bemutatásra. Előadóink: Fehér György történész és Valkó Gábor, a KSH szakértője. Helyszín: Thirring Lajos-terem

A belépés valamennyi programunkra ingyenes.

Rendhagyó nyitvatartás márciusban

Március 10. (szombat): a könyvtár 8 és 12 óra között tart nyitva

Március 12–13. (hétfő–kedd): a könyvtár 8 és 19 óra között tart nyitva

Március 14. (szerda): a könyvtár 8 és 15 óra között tart nyitva

Március 15-én, 16-án (csütörtökön–pénteken) és 30-án (nagypénteken) a könyvtár zárva tart.

Megértésüket köszönjük!

Rendelkezés az adó 1%-áról

Kérjük, támogassa Ön is könyvtárunkat személyi jövedelemadója 1%-ával, hogy még színvonalasabb szolgáltatásokkal állhassunk rendelkezésére! Adószámunk: 15302717-2-41. A kedvezményezett neve: Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár. Köszönjük szíves felajánlását!

Februári könyvjegyzék

A KSH Könyvtár olvasótermeibe január folyamán beválogatott friss, 2017–2018-as megjelenésű kiadványok jegyzéke ezen a linken olvasható. Ez természetesen csak válogatott lista, a teljes állomány hozzáférhető online katalógusunkban. A Bibó István-teremben elhelyezett művek kölcsönözhetők, a szakolvasóban található dokumentumok helyben használhatók.

Megosztás a facebookon.Megosztás TwitterenKüldés e-mailbenLeiratkozás a hírlevélről

KSH Könyvtár
1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.

Nyitvatartás:
Hétfő–csütörtök: 8:00–19:00
Péntek: 8:00–16:00
Szombat–vasárnap: zárva

Honlapunk