A következő cimkéjű bejegyzések mutatása: évforduló
110 éve született Sir William Golding (1911–1993) irodalmi Nobel-díjas brit regényíró, költő
William Golding 1911-ben született a délnyugat-angliai Cornwall grófság egyik kis településén. 1930-ban beiratkozott az Oxfordi Egyetemre, ahol természettudományt hallgatott, azonban két év múlva az angol irodalom szakra váltott. 1934-ben jelent meg az első kötete (Poems), amely verseket tartalmazott. 1945 és 1961 között Salisbury városában a Bishop Wordswort’s School-ban tanított. Golding a Brit Királyi Haditengerészet tagjaként részt vett Németország legnagyobb csatahajójának, a Bismarcknak az elsüllyesztésében. A normandiai partraszállásban egy, a partot tűz alá vonó hajó kapitányaként dolgozott. A háború végén visszatért a tanításhoz és az íráshoz. 1963-tól 1993-ban bekövetkezett haláláig az írásnak szentelte életét. 1983-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. 1988-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. A Királyi Irodalmi Társaság (Royal Society of Literature) tagja volt. 2008-ban a The Times „Az 50 legnagyobb brit író 1945 óta” listáján Golding a harmadik helyezést érte el.
TovábbKupcsik József (1931–2006) közgazdász, gazdaságstatisztikus, demográfus, egyetemi tanár
90 éve született Kupcsik József (Veszprém, 1931. szeptember 17. – Budapest, 2006. április 13.) közgazdász, gazdaságstatisztikus, demográfus, egyetemi tanár
Tovább100 éve született Köpeczi Béla (1921–2010) irodalomtörténész, folklorista, művelődéstörténész, Magyarország oktatásügyi minisztere
A 18–20. századi irodalmi áramlatok művelődés- és eszmetörténeti vizsgálatának kiemelkedő alakja, a 18. századi francia–magyar politikai, diplomáciai és kulturális kapcsolatok kutatója, II. Rákóczi Ferenc életrajzírója.
Tovább700 éve hunyt el Dante Alighieri, "az olasz nyelv atyja"
Dante halála előtt több mint egy évtizeddel kezdte el írni legismertebb művét, a Commediát (Színjáték), amelyet az utókor látott el a Divina (Isteni) jelzővel, és egészen haláláig dolgozott rajta.
Tovább100 éve született Stanisław Lem (1921–2006) lengyel science fiction-író
Könyvei 41 nyelven, több mint 27 millió példányban keltek el. Egykor ő volt az egyik legolvasottabb nem angol nyelven író sci-fi-szerző a világon. Munkáiban gyakran bocsátkozik filozófiai elmélkedésekbe a technológiáról, az intelligencia természetéről, a kétoldalú kommunikáció és a kölcsönös megértés nehézségeiről vagy az emberi korlátokról és az emberiség világegyetemben elfoglalt helyéről. Lem leggyakoribb témái az emberek és a tőlük jelentősen eltérő idegen fajok közötti kapcsolat, az emberiség technológiai jövője, valamint az ember helye a jövő társadalmában.
TovábbHalkovics László (1921–2014) közgazdász, statisztikus
120 éve hunyt el Henri de Toulouse-Lautrec (1864–1901)
Van Gogh kortársa testközelből dokumentálta Párizs világias mindennapjait, szembe menve a művészi világ és nemesi születéséből fakadó elvárásokkal. Alakja egybeforrt a Moulin Rouge világával, plakátjaival díszítették a város utcáit a reklámgrafika alapjait letéve.
Tovább150 éve született Theodore Dreiser (1871–1945) amerikai író, újságíró
Dreiser az amerikai naturalista írói irányzat egyik úttörője volt, amelynek a 19. századi Európában többek között Émile Zola, Gustave Flaubert és Guy de Maupassant voltak a képviselői. Dreiser karaktereinek emberi értéke a nehézségek állhatatos legyőzésében rejlik, és sorsukban a körülmények az igazán mérvadóak.
(Kép: britannica.com)
Lukács Ottó (1916–1996) közgazdász, statisztikus
25 éve hunyt el Lukács Ottó (1916. augusztus. 11. – 1996. augusztus 22.) közgazdász, statisztikus
TovábbAugusztus 20-a, a magyar államalapítás ünnepe
Magyarország első királya, az elhunytát követően szentté avatott I. István, 980 körül született. Édesapja, Géza nagyfejedelem (945–997) halála után örökölte meg a trónt. A hatalom átvételét követően számos, családjához tartozó riválissal kellett leszámolnia, hogy szilárd államot hozzon létre. Előbb az Árpád-ház legidősebb férfi tagját, Koppányt kellett legyőznie, ezután 1003-ban az erdélyi gyulát, majd 1008 és 1017. között a Maros-vidék urának, Ajtonynak az erőit sikerült legyűrnie.
Tovább