Ha nem sikerül megnyitnia az e-mailt, kattintson ide.

A KSH Könyvtár logója


A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár hírlevele

Programjaink február első felében

Folyosónk falán februárban Molnár Kati akvarellfestő Teremtett világunk című kiállításának képeit tekinthetik meg. Szeretettel várjuk Önöket a február 2-án (kedden) 17 órakor sorra kerülő megnyitóra, amelyet Kisdi János tart meg Antal György és Antal Boglárka közreműködésével.

Ha hétfő, akkor februárban is családi társasjátékklub a homoludens.hu Egyesület és könyvtárunk szervezésében! Délután négy és este hét óra között minden alkalommal egy-egy új játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de természetesen a jól bevált társasokat is előkészítjük.

Február 4-én (csütörtökön) 16:30 és 18:30 között ismét megnyitja kapuit boldogságklubunk a könyvtár Thirring Lajos-termében. Ezúttal a megküzdési stratégiák gyakorlásával foglalkozunk majd.

A belépés valamennyi programunkra ingyenes.

2016. januári könyvjegyzék

A KSH Könyvtár olvasótermeibe január folyamán beválogatott friss, 2014–2015-ös megjelenésű kiadványok jegyzéke ezen a linken olvasható. Ez természetesen csak válogatott lista, a teljes állomány hozzáférhető online katalógusunkban. A Bibó István-teremben elhelyezett művek kölcsönözhetők, a szakolvasóban található dokumentumok helyben használhatók.

Megosztás a facebookon. Megosztás Twitteren Küldés e-mailben Leiratkozás a hírlevélről

KSH Könyvtár
1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.

Nyitvatartás:
Hétfő–csütörtök: 8:00–19:00
Péntek: 8:00–16:00
Szombat–vasárnap: zárva