Ha nem sikerül megnyitnia az e-mailt, kattintson ide.

A KSH Könyvtár logója


A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár hírlevele

Programjaink május első felében

Szeretettel várjuk Önöket az alábbi május első felében esedékes programjainkra!

Folyosónk falán májusban Benkőné Kovács Márta Hazai tájakon című kiállításának képeit tekinthetik meg. A művésznő május 9-én 15 és 16 óra között tárlatvezetést tart.

Május 3-án (szerdán) 17 órai kezdettel kerül sor a Szépírók a KSH Könyvtárban című rendezvénysorozat tizedik eseményére a Bibó István-teremben. Vendégünk Závada Pál Kossuth-díjas író, szerkesztő, szociológus, beszélgetőtársa Bán Magda. A téma: Tótkomlós az irodalom és társadalom térképén.

Ha hétfő, akkor májusban is Családi társasjátékklub a homoludens.hu Egyesület és könyvtárunk szervezésében. Délután négy és este hét óra között minden alkalommal egy-egy új játékkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de természetesen a jól bevált társasokat is előkészítjük.

A Magyar Statisztikai Társaság Statisztikatörténeti Szakosztálya tisztelettel meghívja Önt május 9-én (kedden) 17 órától Kőszeghy Miklós ókortörténész Népszámlálások a Bibliában című előadására, amelyre a KSH Könyvtár Thirring Lajos-termében kerül sor.

Május 11-én (csütörtökön) 16:30-tól 18:30-ig Beszélgetőklub lesz Rácz Györgyivel. A program a „Közösségek hete” elnevezésű új, országos rendezvénysorozat keretében kerül megrendezésre. Ezúttal az emberi kapcsolatokról lesz szó. Helyszín: Thirring Lajos-terem.

Áprilisi könyvjegyzék

A KSH Könyvtár olvasótermeibe április folyamán beválogatott friss, 2016–2017-es megjelenésű kiadványok jegyzéke ezen a linken olvasható. Ez természetesen csak válogatott lista, a teljes állomány hozzáférhető online katalógusunkban. A Bibó István-teremben elhelyezett művek kölcsönözhetők, a szakolvasóban található dokumentumok helyben használhatók.

Megosztás a facebookon.Megosztás TwitterenKüldés e-mailbenLeiratkozás a hírlevélről

KSH Könyvtár
1024 Budapest, Keleti Károly utca 5.

Nyitvatartás:
Hétfő–csütörtök: 8:00–19:00
Péntek: 8:00–16:00
Szombat–vasárnap: zárva

Honlapunk