Gömör Béla: Szumma
Gömör Béla: Szumma
Budapest: Semmelweis K., 2022. 176 p.
Raktári jelzet: E 026659
Gömör Béla Szentgyörgyi Albert-díjas orvos, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzor emeritusa, szakterületén, a reumatológián belül nemzetközileg elismert tekintély. Orvosi, egyetemi munkássága mellett ismert műgyűjtőként is tevékenykedik. A Szumma a 35. megjelent könyve, figyelemre méltó terjedelmű életműve részben orvostudományi szakkönyvekből, részben pedig művészeti tematikájú művekből áll. Legújabb kötete rendhagyó módon ötvözi munkásságának két fő vonalát.
A könyv különböző, kollázsszerűen egymás mellé helyezett írásokból áll, amelyek között a szerkezeti összekötő kapocs a fejezetek elején található, az utánuk következő elbeszélésekkel sajátos párbeszédben álló egy-egy festmény, melyekről rövid bemutatást is olvashatunk a kötetben. Minden fejezetnek más fiktív elbeszélője, illetve szereplője van, az író ezen karakterek álarca mögé bújva osztja meg velünk élettapasztalatát, az emberéletnyi idő alatt felhalmozott tudását, élményanyagát.
Az egyes fejezetek műfaja is változatos, a nyitófejezetben például egy képzeletbeli iskolai osztálynak tartott előadás formájában ismerhetjük meg a szerző olvasáshoz való viszonyát, vagy találhatunk az írások között egy fiktív női karakter által írt könyvismertetőt is. Rembrandt Dr. Nicolaes Tulp anatómiai leckéje című híres, orvostörténeti szempontból is jelentős festménye vezeti fel a könyv leghosszabb fejezetét, amely egy Kelet-Magyarországon született orvos testvérpár élettörténetén keresztül nyújt látleletet a rendszerváltás előtti társadalomról és egészségügyről.
Különösen figyelemre méltó a kötet Munkácsytól Moholy-Nagyig című fejezete, amelyben a műgyűjtők zárt, a hétköznapi emberek számára ismeretlen, különleges világába nyerhetünk bepillantást. Az író egy általa teremtett szereplő, Kreisz Alajos műgyűjtő szemén keresztül mutatja be nekünk a kelet-európai műkincspiac sajátos, Nyugat-Európától eltérő világát, egyéni anekdotákkal fűszerezve a magyarországi műgyűjtés 1960-as évektől napjainkig tartó történetét, és bemutatva a mára már legendássá váló aukciósházak kialakulását.
A szerző elmondása szerint a kötet munkacíme Az egész élet volt, majd később „másként megfogalmazva az elegáns SZUMMA címet kapta.” Ez a nagyívű munkaterv jól tetten érhető a könyv írásainak záródarabjában szereplő gazdag és értékes idézetgyűjteményben, melyekben művészek, gondolkodók és történelmi személyiségek gondolatait gyűjti össze és rendszerezi az élet olyan nagy kérdéseivel kapcsolatban – mint a boldogság, a szeretet miben léte, a szenvedés értelme – amelyeket zseniális elmék és hétköznapi emberek egyaránt feltesznek maguknak. Az idézett gondolatok összessége egyéni szintézist alkot, amely jól kifejezi az író saját világlátását, és szándékát, hogy a hosszú életút során megszerzett tapasztalatot és tudást tovább adhassa a következő generációk számára.
Az író elsősorban nem lexikális, tárgyi tudás átadására törekszik: a fiatalabb nemzedék számára az egyik legfontosabb, rögtön a könyv első fejezetében megfogalmazott tanácsa az olvasás szeretetére buzdít, hiszen saját, önálló világképet olvasmányaink hatására, a megszerzett műveltséganyag segítségével építhetünk fel. A könyvek pozitív hatást gyakorolnak mindennapjainkra, az életutunk során elénk kerülő nehézségekkel való megküzdési készségünkre. Az olvasás örömének megtapasztalásához hatalmas vagyonra sincs szükség: elég megfogadnunk a szerző javaslatát, és ellátogatnunk a könyvtárba.

2023.10.17.
Könyvajánló Halloween napjára
2023.10.31.
Molnár György: Pedagógia, innováció, technológia, digitális kultúra: a digitalizáció új irányai
2023.10.13.
Molnár György: Pedagógia, innováció, technológia, digitális kultúra: a digitalizáció új irányai
Budapest: Typotex K., cop. 2022. 125 p.
Raktári jelzet: 688231